2022. december 5. Második adventi gyertyagyújtás

Felelős: Pelleiné Daróczi Enikő, Vajna Fernanda Második alkalommal is hívogattuk a gyerekeket, hogy a következő gyertyát is közösen gyújtsuk meg, ami a reményt jelképezi. Mivel amúgy is vártuk a Mikulást, így ehhez kapcsolódóan választott az énekkar dalokat. Az éneklésen kívül pár gondolatot hallhattunk a Mikulás eredetéről. Advent második napja kapcsán a tanulókkal 3D-s csillagok elkészítésébe […]

2022. december 1-2. Szomo Robot Kupa

Felelős: Czár Krisztián Két év kihagyás után ismét elrajtoltak a Lego robotok 2022.12.02.-én az esztári József Attila Közösségi Színtér parkettjén. 20 csapat harcosa mérkőzött meg, az előző alkalmakhoz hasonlóan, közülük több is a határainkon túlról érkezett. A szlovákiából benevező 3 csapat egyike dobogós helyet is kiérdemelt, ők a 2.-ak lettek. A versenyen résztvevő minden tanuló […]

2022. november 28-december 02. Irinyi-hét:

„Sokszínű iskola – Élmények otthona – Irinyi – Hét” A témahét ebben az évben november 28. és december 2-ig tartott. A programokat külön valósítottuk meg a felsősöktől. Az alábbi célokat tűztük ki a hét során: A programokról a gyerekek plakátok, Facebook, Messenger segítségével tájékozódhattak. Iskolánk névadója Irinyi Károly és családja élete munkássága 2022. november 28-án […]

2022. november 28. Első adventi gyertyagyújtás

Felelős: Pelleiné Daróczi Enikő, Vajna Fernanda Advent első vasárnapja alkalmából nagyszünetben összegyűltek a felsős osztályok, hogy iskolánk adventi koszorúján közösen meggyújtsuk az első gyertyát, ami a hitet jelképezi. Majd ezután az énekkar két az alkalomhoz illő dallal segített az ünnepre hangolódásra. A műsort Pelleiné Daróczi Enikő beszéde nyitotta meg és az intézményvezetőnk zárta le. Az […]

2022. november 25. Tankerületi Szavalóverseny

2022. november 25-én került sor Gáborjánban 4. alkalommal megrendezésre kerülő Berettyóújfalui Tankerületi szavalóversenyre. Az immár hagyományos szavalóversenyre az alsó évfolyamos tanulók kapnak lehetőséget, hogy megmutassák előadói készségüket. Ebben az évben minden osztály 1 versenyzővel képviseltette magát a következő kategóriában és témában: Az én iskolám (szabadon választott vers)