- június 25-én a Mátyás templomban Mozart Requiem című darabját hallgathattuk meg.
A koncertet Irinyi László kezdeményezte, azzal a céllal, hogy az Irinyi Alapítvány működéséhez adományokat gyűjtsön és továbbra is segítse az alapítvány az esztári tehetséges fiatalok továbbtanulását. Az utazást Budapestre az Esztári Önkormányzat biztosította a közel 40 főnek.
A Mátyás templomnál Irinyi László fogadott bennünket, és közvetlenül a zenekar mellett foglaltunk helyet. Irinyi László magyarul és angolul is köszöntötte a közönséget, és felhívta a figyelmet az adakozás lehetőségére.
Az Oakland Szimfonikus Kórus 44 énekese Kaliforniából érkezett, egy európai koncertkörút egyik állomásaként. A koncertek ingyenesek, de adományokat gyűjtenek helyi jótékonysági célokra. A kórust Lynne Morrow vezeti, közreműködött a Duna Szimfonikus Zenekar, továbbá négy vendégénekes (Judit Halász, Verena Gunz, Gernot Heinrich, Till von Orlowsky).
Az előadás óriási sikert aratott, a darab után még ráadást is kaptunk. Sokan beszélgettek és közös fényképeket is készítettek az előadókkal, felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára.