Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a tankönyvosztás várhatóan augusztus 31.-én, hétfőn 9:00-től 17:00-ig a Petőfi u. 4/b.-ben (emeletes iskolában) lesz.
Mozart – Requiem koncert a Mátyás templomban
június 25-én a Mátyás templomban Mozart Requiem című darabját hallgathattuk meg. A koncertet Irinyi László kezdeményezte, azzal a céllal, hogy az Irinyi Alapítvány működéséhez adományokat gyűjtsön és továbbra is segítse az alapítvány az esztári tehetséges fiatalok továbbtanulását. Az utazást Budapestre az Esztári Önkormányzat biztosította a közel 40 főnek. A Mátyás templomnál Irinyi László fogadott bennünket, […]
Tanévzáró és ballagás 2015.
Június 20.-án 9:00 órakor tartottuk Tanévzáró és ballagási ünnepségünket. Törökné Csörsz Csilla igazgató beszédével kezdődött a rendezvény. Beszédében a 2014/2015.-ös tanév történéseit foglalta össze, átadta a kitűnő tanulók okleveleit és jutalom könyveit. Pedagógusnap alkalmából oklevelet vehetett át, Vajas József és Cseh Lajos, melyet Kapornai Judit tankerületünk vezetője adott át. 36 tanuló ballagott a 8.b és […]
Diákolimpia 2015
A 12. helyezést értünk el a fiúkkal és a lányokkal a Kisiskolák Országos Diákolimpiai döntőjében. Gratulálunk gyerekeinknek a tisztességes helytállásért. Jövőre újra próbálkozunk. Támogatóinknak köszönjük az adományokat. Segítségük nélkül elérhetetlen lett volna a békéscsabai szereplésünk. Támogatóink: Esztár Község Önkormányzata Gáborján Község Önkormányzata Hencida Község Önkormányzata KLIK Berettyóújfalui Kirendeltsége Hajdú Bihar Megyei Önkormányzat Köszönjük!
Eger – Sirok kirándulás (5.b)
június 5-én jutalomkiránduláson vehettünk részt Egerben és Sirokon. Fél hétkor indultunk az iskola elől. Nagyon izgatottak voltunk, alig vártuk, hogy megérkezzünk. Útközben ettünk, ittunk, jól mulattunk, gyorsan telt az idő. Tiszafüreden rövid pihenőt tartottunk. Végül megérkeztünk Egerbe. Felsétáltunk a várba. Részt vettünk az „Egri csillagok” vártúrán, ahol túravezető kalauzolt bennünket a regény helyszínein. Végigborzongtunk a […]