A 2016-ban alakult MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport célkitűzése idegen nyelvi tananyag fejlesztése általános iskolás felső tagozatosoknak. Szeretnének egy ingyenes, nyílt, bővíthető, a kerettantervhez és az adott korosztályhoz illeszkedő játékos tananyagot létrehozni, amely elsősorban osztálytermi környezetben használható fel. A pályázat egyik kedvezményezettje az Irinyi Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Iskolánkban két osztály (5. […]
Halloween a 6/a-ban
2017. október 24-én került megrendezésre a már szokásossá vált Halloween buli a 6/a osztályban. A gyerekek „félelmetesebbnél félelmetesebb” jelmezekben érkeztek, majd játékokkal és tánccal mulatták az időt. Néha azért jutott idő arra is, hogy meg-meg álljanak egy kis nassolásra.
EU-s óra az Európa pontban
Kirándulás Budapesten Az Irinyi Károly Általános Iskola és AMI 30 tanulója december 12-én jutalomkiránduláson vett részt Budapesten. Az egynapos utazás magában foglalta a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatainak megtekintését, valamint az Európa Pontban egy interaktív tanórai részvételt. A fővárosba vonattal jutott el a tanulói csoport, Budapesten pedig átélhették a nagyvárosi közlekedés sokszínűségét. Az interaktív tanóra során […]