Robot Kupa Esztárban

A harmadjára megrendezett Szumó Robot Esztár Kupa és Szuperkupára idén 20 csapat jelentkezett, főleg a megyéből. A 6 esztári csapat mellett Debrecenből a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumból, a Mechwart András Szakközépiskolából, a Huszár Gál Általános Iskolából is neveztek, de érkezett csapat Balmazújvárosból, Ebesről, Nyíregyházáról és Nyírbogdányból is.

robotkupaA harmadjára megrendezett Szumó Robot Esztár Kupa és Szuperkupára idén 20 csapat jelentkezett, főleg a megyéből. A 6 esztári csapat mellett Debrecenből a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumból, a Mechwart András Szakközépiskolából, a Huszár Gál Általános Iskolából is neveztek, de érkezett csapat Balmazújvárosból, Ebesről, Nyíregyházáról és Nyírbogdányból is. Mint az eddigi két verseny, ez is izgalmasra sikeredett. Két csoportban zajlottak a selejtezők, melyen 3 esztári csapat is tovább jutott az elődöntöbe és két másik csapat pedig a vigaszágon mérkőzhetett a döntőbe jutásért. A döntőben aztán már nem sikerült a dobogóra állni az általános iskolai különítményünknek, ám nagy örömünkre a 3. helyet mégiscsak esztári versenyző szerezte meg, Szilágyi Zsolt, aki a Mechwart András Szakközépiskolát erősítette. Az első helyen Papcsák Nóra nyírbogdányi versenyző végzett, a második helyen pedig, a szintén nyírbogdányi, Jakab Ágnes vehette át a kupát.

Ezután következett a szuperkupa, amit Magyarországon először, egyedülálló módon mi szerveztünk meg. Erre bármelyik csapat benevezhetett, aki a versenyen részt vett. A csapatok sorsolással párba kerültek és így próbálták az ellenfél 2 robotját kitolni a pályáról. A szuperkupa félig esztári győzelemmel zárult. A legjobbnak a Stormers-Genius páros bizonyult, ami a debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium (Stormers: Fodor Tamás, Széll Máté, Tóth Bálint, Tóth Gergő) és az Irinyi Károly Általános Iskola (Genius: Barta Ernő és Kolár Norbert) tanulóiból állt össze, így mindkét csapat kupával térhetett haza.

A versenyen részt vevő minden esztári csapat ügyesen, jól teljesített:

Gratulálunk nekik!

A verseny nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a támogatóink, akiknek ezúton is megköszönjük a felajánlásokat! Támogatóink: Pribék Cukrászat, Esztári Református Egyházközség, Esztár Község Önkormányzata, Széles és Társa, Mándoki Munkaruha, KLIK, Green GTX. Külön köszönjük azoknak a segítségét, akik a verseny ideje alatt segítkeztek szervezési munkákban és akik bármilyen módon hozzájárultak a verseny létrejöttéhez!

Czár Krisztián

Posted in Egyéb.